Közigazgatási portál

Honosítási eljárás

Közintézmények

Vállalkozások

Képgaléria

Szennyvíz projekt

Elérhetőség

Rendeletek
kihirdetése

Polgárőrség

TÁMOP

Választások

W3C oldal

Nagyhegyes cimer

Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntünk mindenkit, aki ellátogatott Nagyhegyes község honlapjára!
Településünk, ez az alig 50 éves, tanyavilágból alakult község mutatkozik be Önnek. A rövid történetéből egy olyan községgel ismerkedhetnek meg, amelynek lakói ezer szállal kötődnek lakóhelyükhöz, szépítik, közösen fejlesztik szellemileg, fizikailag, s azon fáradoznak, hogy az ide látogató észrevegye mindazt a szépséget, tartalmasságot, amit a sok zöldövezettel tarkított, de európai színvonalú intézményeivel (óvoda, iskola, egészségügyi intézmények, 13.000 kötetes könyvtár, művelődési ház stb.) ellátott kis település nyújt.Lakói, a gyermektől az idősekig rendkívül aktívak, tevékenyek.A gyermek- és ifjúsági, felnőtt műkedvelő-művészeti csoportok, a felnőtt énekkar és Nyugdíjasklub munkája, műsorai kellemes időtöltést adnak a szórakozni vágyóknak.
Az idelátogató megtapasztalja a szíves vendéglátást, marasztalást és kellemesen eltöltött napokat hagynak maguk mögött. A nagyhegyesieket legjobban jellemző gondolattal köszöntöm Önt, kedves olvasó: „az ember nem azért szereti azt a falut, ahol született, ahol él, mert az nagy vagy kicsi, hanem mert az övé.”
A Képviselő-testület nevében is:


Kerekpar2011Szechterv

 

 

Célegyenesben a kerékpárút építés Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között


Az építés utolsó fázisához érkezett a Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közti kerékpárút fejlesztés. 2011. október 27-én kezdetét vette a műszaki átadás, melyet követően használatba vehetik az utat a kerékpárosok.
A Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás „Hivatásforgalmi célú kerékpárút létesítése Hajdúszoboszló és Nagyhegyes között” címen benyújtott pályázatával 296.327.579 Ft Európai Uniós és Hazai támogatást nyert a projekt kivitelezéséhez.
A megvalósult fejlesztés eredményeként a mostani kerékpárút mindkét végén a már meglévőkhöz csatlakozik, így a 7 866 m kerékpárút közvetlenül 13 571 m folyamatos szakaszt teremt, valamint Hajdúszoboszlón az alsó, kisforgalmú úton elérhető további hálózati elemekkel együttesen 18 676 m-nyi hálózat alakul ki.
A beruházás közvetlen célja a biztonságos munkába járás segítése, a közlekedésbiztonság megteremtése, környezettudatos közlekedési formák terjesztésének előmozdítása, valamint a turisztikai attrakciók és desztinációk ily módon történő megközelíthetőségének megalapozása. 
Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója is komoly eredménynek nevezte a beruházást, hiszen – mint megfogalmazta – megfigyelhető, hogy a turizmusban egyre nagyobb jelentősége van a szabadidő aktív eltöltésének. Az emberek igyekeznek úgy élményeket és ismereteket szerezni, hogy mozognak, gyalogtúráznak, kerékpároznak, vízitúráznak, vagy éppen lovagolnak.
A kerékpáros turizmus felértékelődhet Hajdú-Bihar megyében is, hiszen kiváló síkvidéki terep, számos turisztikai attrakcióval, kiváló szálláshelyekkel, programokkal. A régió vendégforgalmának nagy része pontosan a fejlesztéssel érintett településeken realizálódik. Örvendetes, hogy a kerékpárút-hálózat kiépítésével a térségben tartózkodó vendégek számára kirándulási lehetőségek nyílnak meg, megteremtődik a turisztikai attrakciók ilyen formában megvalósuló összeköttetése. Ugyanakkor új vonzerőt jelentve új – kerékpáros turizmust kedvelő – célcsoport jelenhet meg a térségben. Ha megindul a kerékpáros turizmus az Európa legnagyobb fürdőkomplexumát magáénak tudó Hajdúszoboszló és a Világörökség részét képező, kiváló európai turisztikai desztinációként számon tartott ökoturisztikai helyszín, a Hortobágy között, érintve Nagyhegyes és Balmazújváros településeket, a meglévő turizmus magasabb szintre fejlődhet, további munkahelyeket és turisztikai bevételeket jelenthet.   
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

www.ujszechenyiterv.gov.hu

 

NFU2011

Megvalósult.... Ünnepélyes átadás 2011. nov. 15.-én

Kerékpárút



A Nagyhegyesi Önkormányzat pályázatokat nyert az elmúlt évek során, mely pályázatok teljesülésére 2011 évben került sor.

A Pályázatokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága a Nemzeti Fejlesztési ügynökség, Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszerén keresztül uniós támogatást nyerte az Önkormányzat az iskolának. „IKT eszközfejlesztés a nagyhegyesi általános iskolában”,  TIOP-1.1.1-07/1-2008-1059 azonosító számú projekttel  9.231.425,- Ft-vissza nem térítendő támogatást  nyert a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola, 2010. augusztus 27-én. A fent említett összegből, az iskola, a pályázati feltételeknek megfelelően az alábbi eszközöket tudta beszerezni:
16 db. iskolai PC,
 5 db. tantermi csomagot, (interaktív tábla + táblázat + projektor + laptop)
 1 db. alkalmazási szerver,
 1 db. szerver szoftver,
 1 db. WIFI csomagot Az interaktív táblák kezelésének elsajátításából 15 tanár 10 órás tanfolyamon készült fel, a képzésről tanúsítvánnyal rendelkeznek. A közbeszerzési pályázaton nyertes  ALBACOMP RI Rendszerintegrációs Kft, gondoskodott az eszközök beszerzéséről, beszállításáról és a beüzemeléséről, valamint az eszközök használatának betanításáról.

A laptopokat és az interaktív táblákat a gyerekek nagy szeretettel, izgalommal fogadták és nagyon szívesen dolgoznak rajtuk, nap mint nap.
Elmondhatjuk, hogy a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola  a pályázatok jóvoltából mai kornak megfelelő felszereltséggel rendelkezik.

Az órán a világ kitágulhat, hiszen szemtávolságba kerülhetnek időben és térben távoli helyek. A gyerekek az információszerzés olyan, ma már alapvető módjait gyakorolhatják, melyek munkavállalói kompetenciáik részévé válnak.
Ez az eszköz és a hozzá tartozó módszer továbbra is csak egy összetevője az órának, melynek irányítója a tanár.

Letölthető dokumentum: <<letöltés>>


Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program
„A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” „ Tanulói laptop program Nagyhegyesen”
TIOP-1.1.1-09/1-2010-0113

A projekt az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg:
14.201.352,- Ft támogatásával.

Támogatáskezelő:
ESZA Társadalmi Szolgáltató  Nonprofit Kft.
1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület
Tel: 06-1/273-4250.
E-mail: eutamogatas <kukac> esza.hu

Kedvezményezett:
Nagyhegyes Község Önkormányzata
4064 Nagyhegyes, Kossuth utca 2.
Tel: 06-52/367-010, Fax: 06-52/367-011,
E-mail: hivatal <kukac> nagyhegyes.hu
WEB: www.nagyhegyes.hu

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

A projekt leírása:
Feladat ellátási helyek:
Neve: Veres Péter Általános Iskola
Címe: 4064 Nagyhegyes, Kossuth u. 39
Elérhetőségei:www.veresp-nagyhegyes.sulinet.hu,
              vpai4064 <kukac> freemail.hu
Tel: 06-52/566-000, Fax: 06-52/566-000
Intézményvezető:  Kissné Burzuk Mária

Neve: Polgármesteri Hivatal (projekt lebonyolító)
Címe: 4064 Nagyhegyes, Kossuth utca 2.
Elérhetősége: www.nagyhegyes.hu, hivatal <kukac> nagyhegyes.hu
                                   Tel: 06-52/367-011, Fax: 06-52/367-010.
                                   Bajusz Istvánné polgármester
Projektköltség:       14.201.352,- Ft.

Bevont személyek: Kissné Burzuk Mária projektmenedzser
                                    06-52/566-000, vpai4064 <kukac> freemail.hu
                                   Berencsi Gyuláné projekt pénzügyi munkatárs

Alapvető célok:

A TIOP-1.1.1-09/1 Pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztés konstrukció közvetlenül hozzá kíván járulni az IKT-val támogatott  1 diák/ 1 számítógép oktatási környezet bevezetéséhez és elterjesztéséhez a közoktatásban. Továbbá a konstrukció hozzájárul a digitális oktatási tartalmak integrálásához a kompetencia fejlesztő oktatás alkalmazása során.
A pályázatok keretében megvalósított infrastruktúra fejlesztés elősegíti az elektronikus mérés-értékelés, valamint az oktatási adminisztráció elterjesztését.
A projekt megvalósítási időszaka 2010. május 21. - 2011.május 31-ig tart.
A következő eszközök kerültek beszerzésre:
102 db. tanulói laptop.
102 db. tanulói laptophoz operációs rendszer és irodai alkalmazások.
102 db. tanulói laptophoz digitális oktatási tartalom.
6 db. tanári laptop, digitális oktatási tartalom.
102 db. Tároló Specifikáció: tanulói laptop tárolására ami 6 db. fémtároló, amely az eszközök töltésére is alkalmas.
1 db. Router Specifikáció.
6 db. Access Point Specifikáció.
A tanórák legalább 30%-nak IKT-val támogatott 1:1 eszközellátással való megtartása (a tanórák legalább 30 % IKT-val támogatott 1:1 eszközellátással való magtartása alatt a TÁMOP-3.1.4/08/2             projektben megjelölt/bevont tanulócsoportban megvalósuló kompetenciaterület tanórái értendők). Havonta legalább egy alkalommal online mérés-értékelés elvégzése.

Megvalósítás:

  • IKT eszközök beszerzése,
  • eszközök beüzemelése,
  • eszközök használatbavétele.

Nagyhegyes, 2010 – 2011.
Nagyhegyes Község Önkormányzata

Támop képek

Nagyhegyes, 2010 – 2011.
Nagyhegyes Község Önkormányzata

Közreműködő szervezet neve: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
                                                           E-mail: eutamogatas <kukac> esza.hu
2011-05-09


 


Széchenyi_Tervuj Magyarorszag

Értesítés a kivitelezési munkák megkezdéséről

Nagyhegyes Község Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a szennyvízberuházással kapcsolatos összes közbeszerzési és beszerzési eljárás lezárult, melyek eredményeként az alábbi cégek működnek közre a megvalósításban:

  • Közbeszerzési/beszerzési eljárások lebonyolítása: BERÉP-TERV Beruházó, Építő és Tervező Kft. (székhely: 4025 Debrecen, Simonffy u. 34-36, hivatalos képviselő: Elek József)
  • Projektmenedzsment ellátása: AGENDA Hungary Kft. (székhely: 4024 Debrecen, Blaháné u. 4. I./3., hivatalos képviselő: Huszthy Gábor)
  • Könyvvizsgálói feladatok ellátása: East-Audit Igazságügyi Adói-, Járulék és Könyvszakértő, Tanácsadó Zrt. (székhely: 4025 Debrecen, Széchenyi u. 15., hivatalos képviselő: Tóth Kálmán)
  • PR tevékenység: Altamira Grafikai Stúdió és Reklámügynökség Kft. (székhely: 4400 Nyíregyháza, Nyírfa u. 49., hivatalos képviselő: Simon Tibor)
  • FIDIC-mérnök, Műszaki ellenőrzés: KEM-BER Beruházó- Tervező és Kereskedelmi Kft. (székhely: 4024 Debrecen, Wesselényi u. 6., hivatalos képviselő: Kemény-Beke Ádám)
  • Kivitelezés: Sade-Magyarország Mélyépítő Kft. (székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 72-74., hivatalos képviselő: Tóth Péter)

A kivitelezési munkálatok 2011. március 1-én a munkaterület átadásával megkezdődtek, és várhatóan 2011. szeptember közepéig tartanak, majd a műszaki átadás-átvételi eljárás után sor kerül a próbaüzem lefolytatására, amely a szennyvízcsatorna-hálózat esetében 3, a szennyvíztisztító telep esetében 6 hónapot vesz igénybe. A csatorna-hálózat építésének utcánkénti ütemezéséről, valamint a forgalomtechnikai korlátozásokról és változásokról a lakosságot honlapunkon, illetve a postaládákba bedobott értesítőkön folyamatosan tájékoztatjuk
2011-12-28



Bemutatkozás:

  • Történelem: A kora Árpád-korban több településnek helyet adott a Pece folyó által szabdalt dombhát. I. István korában Hegyes is templomos hellyé vált. 1067-ben, a Százdi apátság alapítólevelében, első írásos említésében Hegyesházas néven szerepel.
    A tatárjárás óriási pusztítása után a Pece mellett települt újra a falu. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedik, a túlélő lakói Debrecenbe menekültek. Debrecen város külső birtokai közé tartozott, a XVIII. század közepétől újra benépesül. A szórt tanyákat építő letelepülők utódai a 20. század elejére több száz tanyából álló „tanyavilágot” hoztak létre. A második világháború után megindult ennek felszámolása.
    A kollektivizálás a tanyaközpont, illetve falu alapítását erősítette. 1950-ben megindult a középületek megépítése, 1952. január 4-én, a községi tanács alakuló ülésén Nagyhegyes néven iktatták jegyzőkönyvbe a falut. A tanyavilág fokozatosan szűnt meg, 1975-ben az utolsó tanyasi iskolát is felszámolták.
    Nagyhegyes címere: azúrkék vágott pajzs, zöld pajzstalppal. A zöld mező közepén arany gázkút állt, melyből – arany mezőben – vörös láng csap elő. A gázláng mindkét oldalán arany búzakalász van, amely a mezőgazdasági tevékenységre, a láng pedig a falu határában levő jelentős gázmezőre utal.

     
  • Földrajz: Nagyhegyes az Alföld nagykiterjedésű tájegységén helyezkedik el, a Hortobágy keleti szélén, a Hajdúság délnyugati határán a Keleti-főcsatorna mellett, a Debrecen, Hajdúszoboszló, Balmazújváros városok által meghatározott urbanizációs környezetben. Közúton Debrecentől nyugati irányban 24, Hajdúszoboszlótól északi irányban 11, míg Balmazújvárostól déli irányban 9 kilométerre található. A település természetföldrajzi szempontokat tekintve tipikus alföldi tájon, ártéri síkságon helyezkedik el, tengerszint felett 87-110 méter közötti magasságban. A táj felszínének kialakulásában elsősorban a Tisza és mellékfolyói játszottak fő szerepet. A síkságból csak a nagy számban előforduló kunhalmok emelkednek ki. A főcsatornához közel eső keleti részen jobb minőségű a talaj, itt mezőségi talajok is előfordulnak. A felszín jelentős részét azonban mélyben sós és szikes talajok borítják. A táj használatát elsősorban a talajok minősége határozta meg. A sziki legelők értékes állat és növényvilágának megőrzésére alakult 1973 január 1-én az országban elsőként a Hortobágyi Nemzeti Park.A Keleti-főcsatornától keletre fekvő rész a Hajdúhát déli részére esik. A kistáj a lösszel, lösziszappal fedett hordalék-kúpsíkság. A terület jelentős részét 2-10 m vastag ártéri lösz borítja. Ezen a löszös üledéken képződött talajok jó termékenységűek, igen nagy az alföldi mészlepedékes csernozjom talajok gyakorisága. A kiváló talajoknak köszönhetően a település keleti része elsősorban szántóföldi hasznosítású.
    Az éghajlat mindkét kistájon mérsékelten meleg, száraz. A napsütéses órák száma megközelíti az évi 2000 órát, ebből a nyári negyedévben 780-800 órát süt a nap. Az évi középhőmérsékletek sokévi átlaga 9,7-9,9 oC. A csapadék évi összege 520-550 mm, vegetációs időszakra ebből 310-330 mm esik. Az ÉK-i, DNy-i szélirányok mellett az É-i is gyakori. A csekély fásítottság következtében az erős, száraz nyári szelek gyakorlatilag akadálytalanul vonulnak végig a tájon, súlyos deflációs és aszálykárokat okozva ezzel a szántóföldeken.
    Felszíni folyóvizei a Keleti-főcsatorna és övárkai, a Pece-éri csatorna, és az Alsó-Kadarcs-csatorna.
    Felszíni állóvizei a Kadarcsi-tó, és az Elepi-halastavak. Kisebb vízfelület keletkezett annak a gázkitörésnek a helyén, amely 1961-ben történt. A Kráter-tó mintegy 200 m átmérőjű, körülötte pedig a kitörés hordalékaiból egy 17 m-es földsánc keletkezett. Ezt a körülölelő sáncot most erdő borítja, mely zömmel nemes nyárból áll. Az erdővel övezett kis vízfelület védett, hűvös, párás mikroklímája jelentősen eltér a környező, az időjárásnak jobban kitett szántóföldek klímájától.
    A talajfelszín alatt igen gazdag földgázmező van, melynek kitermelése az 1960-as évek óta folyik. A föld mélyében található geotermikus energiák hasznosítása a jövő nemzedékének a feladata.
  • Gazdaság: A szántóföldi termelési feltételek kedvezőek, a jó termőtalajnak és az öntözési lehetőségeknek köszönhetően. A közel 40 AK értékű szántó területeken intenzív gazdálkodás folyik (burgonya, búza, kukorica, cukorrépa). A néhány nagyobb létszámú mezőgazdasági vállalkozás mellett az egyre jobban fejlődő kisgazdaságok is biztosítják az itt élő emberek megélhetését és növelik a település népességmegtartó erejét.
    A helyi gazdaságban meghatározó állattenyésztés fontosságát mutatja a jelenleg is működő nagyszámú állattenyésztő telepek folyamatos fejlődése (sertés, szarvasmarha, baromfi).
    A település keleti határrésze alatt található kiterjedt gázmezőkre két nemzetközi vállalat is üzemegységet alakított ki (MOL Rt. Prímagáz Rt.) A jelenleg is aktív gáztermelés kiemelkedő szerepet töltött és tölt be a település dinamikus fejlődésében.
    A kisiparosok széleskörű, sokoldalú tevékenysége is hozzájárul a település aktív fejlődéséhez.


     

Cím: Hungary Nagyhegyes Kossuth ut. 2. Tel: +36 52 367010
Utolsó módosítás: 2011-12-28